A Micromouse mellett a RobonAUT másik autonóm robotépítő verseny a BME-n. Utóbbi 6 év múltat és hagyományt tudhat magáénak.Tekinthetjük testvérrendezvénynek is a kettőt annyiban, hogy mindkettő önálló labor tárgyfelvételt feltételez és autonóm robot tervezést, építést, programozást vár el a jelentkezőktől. Eltérő szemeszterben kerül megrendezésre a két verseny, így aki akar, mindkettőn kipróbálhatja magát. Lássuk, hogyan nyilatkoztak a RobonAUT verseny győztesei! Nagy népszerűségnek örvend a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék (BME VIK AUT – innen a verseny elnevezésének utolsó három nagybetűje) által évente megrendezett robotverseny. Az évek során egyre látványosabb, pörgős show-műsorrá nőtte ki magát a döntő, amit idén 2016-ban február 20-án rendeztek meg a szervezők. Két kategóriában hirdettek eredményt: junior és abszolút kategóriában. Annyit kell tudni, hogy a juniorok között azok indulnak, akik még egy korábbi RobonAUT-on sem álltak csatasorba, míg a seniorok már legalább egy korábbi év versenytapasztalatait hozták magukkal. Leültünk egy rövid elbeszélhetésre a győztes csapatokkal. Ugyanazokat a kérdéseket tettük fel a junior kategória nyertes PadaWANs of CANobi (továbbiakban PoC) és az abszolút első IntelliGents (továbbiakban IG) csapattagjainak. Bár nem egy időben zajlott a két interjú, a válaszaikat mégis egymás mellé szerkesztettük. Lássuk! J
1.) Ki-ki hányszor vett részt versenyzőként korábban a RobonAUT-on? PoC: Mindhárman először indultunk, ezért is kerültünk a juniorok közé. IG: 2015-ben két másik csapat tagjaiként vettünk részt (RoBusz Control és Routh Kiskacsa), a tavalyi eredményeinkkel azonban nem voltunk elégedettek. Még egyszer neki akartunk vágni, így jött létre ez a „vegyes” csapat.
2.) Mennyi időt készültetek? PoC: Mindent összevetve heti átlag 20-25 órát áldoztunk a versenyre. Eleinte mindig valamelyik csapattag otthonában zajlott a felkészülés, majd a fejlesztés későbbi szakaszaiban az egyetem laborjait vettük igénybe. IG: Nettó másfél hónap simán ráment. Ráadásul némelyikünknek már a diplomatervén is kellett párhuzamosan dolgoznia.
3.) Mikor volt a felkészülés finise? PoC: Szerencsére hamar végeztünk a vizsgaidőszakkal, így majdnem 5 teljes hét jutott a versenyre és az utolsó, verseny előtti ellenőrző futamokra. Utolsó nap délelőtt 11-től szombat hajnali 5-ig készültünk a versenyre. IG: Jól jött, hogy februárból is majdnem három hét állt rendelkezésünkre, de persze a legutolsó nap már péntek 10-től nyúztuk egymást és a masinát egészen pontosan 6:37-ig. Van, aki percre pontosan emlékezett a végére. A verseny szombat délelőtt 10-kor kezdődött, ezért nem sokat alhattak a győztes csapatok!
4.) Mi volt a legnehezebb, a legnagyobb kihívás? Poc: Nem tudnánk egyetlen nagyobb kihívást megjelölni, a kihívás pont az volt, hogy a sok kisebb problémát, fejlesztés közben felmerülő hibát hogyan tudjuk megoldani. Ilyen probléma volt például amikor a verseny előtti héten törött el egy, a kormányzáshoz elengedhetetlen alkatrész. IG: Ez egy kimondottan komplex rendszer és 100%-san ki akartuk tesztelni, ha jól akartunk szerepelni. A feladat összetettsége az igazi kihívás. Mechanika, elektronika, programozás, minden összefonódik a végére. Kicsit megemeljük az autót, vagy kicseréljük a kerekeket, és olyan dolgok megváltoznak, amit nem is gondolna az ember. A RobonAUT pedig ilyen szempontból elég könyörtelen: a verseny napján az autónak működnie kell. Nem számít, hogy milyen szép megoldást csináltál, vagy netán csak a véletlen műve, hogy az algoritmus helyes eredményre vezet. Az számít, hogy az autó megcsinálja-e a feladatokat. Miközben egy rontott vagy újra elkészített NYÁK költsége már mélyen belenyúl az ember zsebébe.
5.) Hogyan osztottátok fel a feladatokat egymás közt? PoC: Nálunk mindenki mindennel foglalkozott, így jól tudtunk egymásnak segíteni, közösen dolgozni. IG: A motorvezérlő áramkör nyomtatott áramkörét pl. Andor tervezte, Titusz vállalta a szenzorsort. A központi mikrokontroller programozása főleg Gergelyre hárult.
6.) Miben programoztatok, a NYÁK-ot mivel terveztétek? PoC: C nyelven programoztunk és a NYÁK-ot Altiumban terveztük. IG: C nyelven, illetve Altiummal.
7.) Indultok-e jövőre is? PoC: Nagyon tetszett a verseny, de úgy érezzük, hogy valami teljesen újjal szívesebben foglalkoznánk, így jövőre nem fogunk indulni. IG: Nem, senior nem is nagyon indulhat harmadszor, ahogy tudjuk.
8.) Mit üzentek azoknak a hallgatótársaitoknak, akik még soha nem indultak ilyen versenyen? PoC: Úgy érezzük, hogy nagyon sokat tanultunk ebből a versenyből, az elméleti tudásunkat a gyakorlatban is hasznosítani tudtuk. Ez egy nagyon jó lehetőség, mindenképpen ajánljuk a hasonló kihívások iránt érdeklődő hallgatónak. IG: A BSc-seknek
talán, de az MSc-seknek ajánlott ez a verseny. Mechatronikai mérnök szakon nem
kaptunk elegendő részletességű mikrovezérlő ismereteket. Némi túlzással: ebből
a versenyfelkészülésből - úgy érezzük – többet tanultunk, mint a teljes MSc-n
összesen, pedig csak 4 kreditet ért. 9.) Ismeritek-e a BME MOGI tanszék Half-Size Micromouse versenyét? PoC: Igen, de idő hiányában nem indulunk rajta (ideje a szakdolgozatunknak is mielőbb nekikezdeni.) IG: Hallottunk róla. De ezt már kihagyjuk, hisz végzősök vagyunk, Andor már be is fejezte tanulmányait.
10.) Mit változtatnátok a rendezésen? PoC: Jó lenne, ha kicsit előbb lehetőség lenne próbafutamra a végleges gyorsasági pályán. A pontozáson is valamelyest módosítanánk, szerintünk a közönségdíj túl nagy súllyal szerepel a végleges pontozásban, így torzíthatják a jobb, kimagaslóbb műszaki eredménnyel elérhető tényleges eredményeket. IG: Nem kellene bevonuló zene, hozható lehetne saját induló dallam (bár ez nem mindhárom csapattag véleményét tükrözi). Legyen nagyobb/kisebb a show, ebben is megoszlanak a vélemények csapaton belül. Mégis mint több RobonAUT-ot megjárt rutinos versenyzők azt mondják egybehangzóan, hogy jó irányba haladnak a rendezők. A közönségszavazatok súlya szerintünk is túl nagy és igazságtalanságokhoz is vezethet.
Összegzésképpen: a mindkét csapat elégedett volt az elért eredménnyel. Korrekt módon azt is elismerték, hogy a vetélytársakhoz képest egyáltalán nem álltak hadilábon a szerencsével sem. Végül álljon itt a két győztes csapat névsora, megérdemlik a figyelmet és elismerést:
Junior győztes: A PadaWANs of CANobi (PoC) csapat Kurucsó Bence - harmadik féléves GPK Mechatronikai mérnöki szakos MSc hallgató Peschka Alfréd - harmadik féléves GPK Mechatronikai mérnöki szakos MSc hallgató Szántó Csaba - harmadik féléves GPK Mechatronikai mérnöki szakos MSc hallgató
Senior és egyben abszolút kategória nyertese: Az IntelliGents (IG) csapat Bencsik Gergely - végzős GPK Mechatronikai mérnöki szakos MSc hallgató Hofecker Andor - végzett GPK Mechatronikai mérnök (MSc) Ozsváth Titusz - végzős VIK AUT szakos MSc hallgató
Az elért pontszámokat, a versenyről szóló videók itt érhetők el: RobonAUT honlap
Zárásképpen gratulálunk a nyerteseknek és a szervezőknek, találkozzunk 2017-ben is a RobonAUT-on! |
Rólunk írták > Interjúk >