Röviden: Egy 3x3 méteres pályán 8,4 cm széles folyosókból álló labirintusban kell közlekedni. Minden csapat 5-ször mehet végig a pályán, és egy menet maximális ideje is adott, ez alatt kell megtalálni a labirintusban a célt. A robot csak a cél koordinátát kapja meg, de magáról a labirintusról kezdetben nem tud semmit. A robotnak vannak távolságérzékelői, így tud a falak mentén haladni és érzékeli a fordulókat. A gyorsulásérzékelő, giroszkóp és kerékelfordulás szenzor segíti a helymeghatározást. A robot a bejárt pályaszakaszról térképet készít a saját memóriájában. A verseny során csak a leggyorsabb célba érés ideje számít. Így az első menetekben célszerű minél alaposabb feltérképezést végezni, hogy később az un. fast run során az optimális utat kiválasztva a legrövidebb fix út megtétele legyen már csak a cél.
A nemzetközi rendezvényekkel harmonizált labirintus feladat pontos szabályzata a lap alján letölthető. (angol nyelvű pdf) Ezen felül szoktunk tartani egyszerűbb gyorsulási futamot, amely során két egyenes fal közti, minél gyorsabb haladás a cél. Mivel ez nem része egyik nemzetközi versenynek sem, ezért ennek részleteit a csapatokkal közösen szoktuk kialakítani a felkészülés során. |